#Czomba Sándor

Czomba: "nagyon komoly" intézkedéseket jelent be a kormány

Néhány héten belül "nagyon komoly" intézkedésekről tesz bejelentést a kormány a munkahelyteremtést illetően - mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A beszámolóból az derül ki, hogy vélhetően a szabad vállalkozási övezetekkel lehetnek kapcsolatosak ezek az intézkedések.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI



Legyen gyakornok! Támogatást ad az NGM

Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Czomba szerint a képzett szakembereknek is van jövőjük

Egyértelművé kell tenni, hogy az egyetemet és főiskolát végzettek mellett a saját szakmájukban kiváló, jól képzett szakembereknek is van jövőjük Magyarországon - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szabolcsi munkaügyi központ által szervezett, kétnapos pályaválasztási kiállítás csütörtöki megnyitóján, Nyíregyházán.

MTI

Czomba: a közfoglalkoztatás eszköz, nem cél

A foglalkoztatás bővülése elképzelhetetlen gazdasági növekedés nélkül - jelentették ki egybehangzóan a kormány, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) képviselői a hétfői budapesti fórumon, amelyet az MGYOSZ rendezett.

MTI

Döntött a kormány a lakhatási támogatásról

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

MTI


Több mint háromezer pályakezdő kapott munkát

A szeptember elsejével indult Első munkahely garancia program eddig 3020 pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget országszerte, a 3 milliárd forintos keret összesen várhatóan mintegy 4300 fiatal elhelyezkedését segíti - mondta a foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerdán a ceglédi Kónusz Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón.

MTI

Legalább 5000 diákot érint idén az új szakiskolai képzés

Idén legalább 5000 diákot érint az új, több gyakorlati órával induló szakiskolai képzés, amelynek bevezetése ugyanakkor csak 2013-tól lesz kötelező az intézmények számára, míg a szakközépiskolai oktatásban is csak a jövőre induló tanévben lesznek érzékelhető változások - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek a hamarosan kezdődő szakképzési tanévről.

MTI

Lakbér járna a munkába ingázóknak

Néhány napig lehet még véleményezni azt a kormányrendelet-tervezetet, amely a hazai munkavállalók mobilitásán próbál javítani; a szaktárca államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a tervezetben szereplő lakhatási támogatással – írta a Népszabadság kedden.

MTI
  • MTI
  • Népszabadság

Az építőipari munkahelyekben bízik Czomba

A munkahelyek megtartása és a foglalkoztatás javítása érdekében fejlesztésekre, beruházásokra van szükség az építőiparban – jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Szegeden.

MTI



A kormány keresi a konfliktust az egyetemistákkal?

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azzal segítené a fiatalok foglalkoztatottságát, hogy csökkentené a pályakezdők minimálbérét. Szakértői vélemények szerint ezzel nem érhető el különösebb változás, ez csupán "nagy lufi, amit fellövünk, de nem történik semmi".

Bakos Dalma


MSZP: a kormány beleröhögött a dolgozók arcába

Az MSZP szerint Czomba Sándor felháborító cinizmussal örvendezett azon, hogy a vállalkozók a kiegészítő bérkompenzációs pályázati lehetőségek alig harmadára tartottak igényt. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár "az Orbán-kormány nevében nagyjából beleröhögött a dolgozók - és a munkaadók - arcába" - értékelte az ellenzéki párt alelnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

MTI

A béreken spóroltak Matolcsyék a szigorú pályáztatással

Nem osztják a vállalkozók a Nemzetgazdasági Minisztérium optimizmusát a kiegészítő bérkompenzációs pályázatok értékelésével kapcsolatban. A Vállalkozók Országos Szövetsége szerint az nem siker, ha a rendelkezésre álló keret alig egyharmadára akad jelentkező.

hvg.hu


200 embernek adhat munkát egy mezőgazdasági mintaprogram

Kétszáz embernek nyújt munkalehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egy-egy térségben induló mezőgazdasági mintaprogram - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szabolcsi programrész sajtótájékoztatóján pénteken Tarpán.

MTI